A Skin79 Hot Pink tesztnél szóba került már ez a termék, és ott láthattok is élesben fotókat vele. Ez a termékteszt kicsit más lesz, mint az eddigiek, lévén nem egy BB krémről van szó, hanem egy primerről. Egy BB primerről.

110928_missha_boomer.jpg

 

Szükségünk van egyáltalán primerre? Sok esetben nincs. Ugyanakkor ha tényleg tökéletes bőrt szeretnénk, és ráadásul fontos, hogy extra tartós legyen a sminkünk, akkor ajánlatos használni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A primer több dolgot csinál egyszerre (általában a primerek, nem a BB Boomerről beszélünk):

  • Ad egy egységes bőrfelszínt, textúrában. Ezt elsősorban a szilikontartalmukkal érik el, ami feltölti a pórusokat, és nagyon finom, selymes lesz a bőrünk. Erre egyszerűbb az alapozás is.
  • Javítja a bőrképet is általában. Erre előszeretettel használnak valamilyen fényvisszaverő technikát. Ugyan magukban nincs fedésük, de a használatukkal mégis szebb, ragyogóbb és egységesebb lesz a bőrünk kinézete.
  • Tartósabbá teszi az alapozót, ugyanis lezárja a bőrfelszínt, így nem érintkezik közvetlenül a bőrrel az alapozó, és annak kipárolgása is kevésbé hat rá. És mivel a primer kifejezetten úgy lett kifejlesztve, hogy a bőrre jól tapadjon, és az alapozó pedig jól működjön vele, "szorosabbá" teszi a kapcsolatot az alapozónkkal.
     

És akkor nézzük, miért MÁS a BB Boomer:

  • Többször elmondtam már, most is megteszem, hogy a BB krémek alá nem szabad hagyományos primert használni! Ez az előző felsorolás utolsó pontja miatt fontos, ugyanis a BB krémeknél lényeges szempont, hogy a krém közvetlenül érintkezzen a bőrünkkel, ugyanis a tápláló, ápoló, gyógyító anyagoknak be kell jutniuk. A BB Boomer megoldja ezt a kérdést, ugyanis nem zárja le a pórusokat.
  •  A fenti a legfontosabb tulajdonsága, a többi majdnem ugyanaz, mint egy átlag primernek. Tartósabbá teszi a BB krémet (vagy alapozót), és szebb bőrképet ad.
  • Gyöngyházfénnyel éri el az egységes bőrképet, kicsit holografikusnak is mondanám, és egyértelműen látszik önmagában is a hatása. Itt jól láthatjátok.
  • Elég erős, engem babahintőporra emlékeztető illata van. Nekem nem zavaró, de tény hogy nem spóroltak az illatanyaggal :-D
  • Az állaga nagyon finom, jól kenhető, és egyértelműen nincs az az erős szilikonos érzete, mint egy átlagos arcra való primernek. Nem ragad, teljesen beszívódik.
  • Jól lehet rá alapozni vagy BB krémezni is. Könnyebb rajta eldolgozni a BB krémet, mint a "csupasz" bőrfelszínen.
    Ez igaz a zsíros bőrre is, mint amilyen az enyém, ugyanis én főleg nyáron, vagy ha táplálóbb BB-t tesztelek nem teszek alá külön hidratálót. A Boomert használva viszont nem éreztem azt, hogy rögtön "beissza" a BB krémet a bőröm, és többet kell feltennem hogy egyenletes legyen, ezzel jobban, könnyebben el tudtam dolgozni az arcomon a BB-t.
    Szárazabb bőrön pedig azáltal teszi könnyebbé a sminkelést, hogy selymesebb lesz a bőr, és szintén nem tapad bele a BB krém.
  • A BB krémek tartósságának növelése tekintetében sajnos nem tudok nyilatkozni, mert tényleg nem tapasztaltam érzékelhető különbséget. Eddig is nagyon tartósak voltak, ezzel is azok.
    Viszont van két drogériás alapozóm, amik szinte eltűnnek a bőrömről, és ugyanezt produkálja a Garnier BB kréme is, azokkal is teszteltem a Boomert.
    A tapasztalat kettős: Az egyik alapozót (a sűrűbb állagút) sikeresen megfogja, és tényleg sokkal tartósabbá teszi. A másik alapozó nagyon folyékony állagú, és a Garnier BB is elég vizes, azokkal nem kooperál jól :-(
  • 40 ml, 4400 Ft.
     

Itt szépen látszik a fényvisszaverés. Nem csillog ennyire, de a kép nagyon erős napsütésben készült.

 

Szereztem neki vetélytársat is a Mac Prep+Prime Skin személyében:

 

 

Lássuk, hogy teljesítettek (a kép kattintásra megnő):

 

Amit a képek nem igazán adnak vissza:

  • A MAC primer darabosabb, és "vastagabb", a M Boomer jobban elterül.
  • Eldolgozás után mindkettő teljesen belesimul a bőrbe.
  • A MAC illatanyagmentes.
  • A MAC pumpás, a M Boomer tubusos kiszerelésű.
  • Eléggé hasonló bőrfelszínt biztosítanak érzésre, mindkettőtől nagyon selymes lesz a bőr, és gyorsan beszívódnak.
  • Ami a képeken nem látszik, talán csak az utolsó beltérin, hogy más a "színük". A MAC teljesen színtelen, csak a nagyon apró "csillámok" látszanak, a M Boomernek viszont van egy határozott rózsaszín fénye. A M Boomernek egyértelműen nagyobb a fényvisszaverése, tényleg látszik a holografikus hatás.

 

Többször említettem, hogy nagyon ézrékeny a bőröm, egyik napról a másikra tud hihetetlenül hámlani, vagy begyulladni. Így én sokszor használok hétköznap is primert, főleg a száraz-hámló, vagy éppen vörös foltok miatt.
Összességében én nagyon szeretem a MAC Skin-t, soha nem volt vele problémám sőt, de mivel a BB krémek alá nem tudom használni, számomra jó alternatíva a M Boomer, és árban is lényegesen barátságosabb (a MAC Skin 30ml, és 7600 Ft körül volt amikor én utoljára vettem).

 

Update 2011.09.29.
Kommentben szóba került a kifényesedés, de ezen a tapasztalataim alapján nem változtat a BB Boomer. Ugyanúgy viselkedett a BB krémem és az alapozóm is, mint nélküle a kifényesedést illetően.
Viszont ennek kapcsán eszembe jutott, hogy mivel kicsit "fényes" önmagában (ez főleg a napsütéses képen látszik), vajon változtat-e a BB krém finishén (amit esetleg azért nem vettem észre, mert lepúdereztem).
Teszteltem, fotóztam, és jelentem nem, semmiféle változást nem okoz, a félmatt BB krémek maradtak félmattak, a teljesen matt alapozó is matt maradt felette.
A képeken az alkarom alsó fele BB Boomeres, a vonal alatti részen. (A kép kattra megnő.)


 


 

 

2 komment

Címkék: primer

A bejegyzés trackback címe:

https://bbkrem.blog.hu/api/trackback/id/tr733263085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SpaGirl01 2011.09.28. 21:46:27

És mi a helyzet a mattítással? Nem fényesedik ki hamarabb tőle a bőr?

BBAndi 2011.09.28. 21:52:12

@SpaGirl01: Nem tapasztaltam semmiféle különbséget a kifényesedést illetően. A BB krém/alapozó finishét sem változtatja meg szerintem, de jó a kérdés, holnap csinálok fényképet is világosban :-)
süti beállítások módosítása