Nagyon sok kérdést kapok azzal kapcsolatban, hogy végtére is hogyan kellene ezeket a krémeket használni. Teljesen érthető a hezitálás, hiszen krém is, de alapozó is, tehát nézzük hogy is van ez a gyakorlatban. Mivel, hogyan és miért:

Egyrészt szakmai ártalom, másrészt pedig úúútálom ha alapozós a kezem, ezért én megrögzött ecsethasználó vagyok. Teljesen termékfüggő (alapozó esetén), hogy mikor melyik ecset után nyúlok, a laposecsettől a dou fibre ecseten át az új kedvencig, a szintetikus lapos kabukiig minden előfordul nálam, ha nagyon választani kell, akkor a dou fibre-t szeretem legkevésbé.

Tehát nekem teljesen egyértelmű volt, hogy ecsettel kezdem el használni a BB krémeket is. Próbáltam mindennel, a laposecset és a dou fibre teljesen használhatatlannak bizonyult, a lapos kabuki még csak csak elment, de nem volt az igazi. Miért is? Mert nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek nem csak dekorkozmetikai termékek, hanem arckrémek is.

Az első és legfontosabb dolog tehát, hogy bele kell masszíroznunk az arcunkba, és nem elég lazán felsimítani. Amikor krémezzük magunk, és nem dolgozzuk el rendesen (vagy túl sokat teszünk fel) észrevehetjük hogy száradás után darabokban le tudjuk dörgölni a be nem szívódott részt. És ha mindezt ecsettel csináljuk egyrészt esélyünk sincs érezni, hogy mennyi az elég, másrészt eléggé megnehezíti az ecset (még ha eléggé tömött a szőre akkor is) a rendes bemasszírozást. Úgyhogy én azt mondom félre az ecsetekkel, és a legolcsóbb, legegyszerűbb megoldást alkalmazzuk, kézzel vigyük fel a BB krémeket. Ha valaki mégis ragaszkodik az ecsethez akkor egy szintetikus flat top kabuki a jó társ.

Használjuk-e alá primert? NE!!! Hiszen mit is csinál egy primer? Ami számunkra most fontos, hogy lezárja a pórusokat, és segít az alapozó megtapadásában. Ez a kulcsszó, mert hiszen mi nem megtapadást, hanem (részleges) beszívódást akarunk, pont az lenne a lényeg, hogy ne csak a bőrünk felszínén csücsüljön a BB krémünk.
Létezik kifejezetten a BB krémek alá való primer, ún. BB Boomer, ez hivatott a BB krémek hatását felerősíteni, de erről egy későbbi posztban lesz szó.

Azt már tisztáztuk, hogy a hatóanyagok felszívódása miatt szükséges elsősorban a BB krémek bedolgozása a bőrbe, de az oxidáció elősegítésére és a természetes hatáshoz is ez az egyetlen megoldás. Ugyanis az oxidáció nem más, mit a bőrrel és a levegővel való érintkezésre történő reakció, és hogy hasonlatokkal éljek ha ez az érintkezés nem csak egy "kézfogás", hanem egy "meleg baráti ölelés", akkor a felek biztosan jobban tudnak együttműködni :-)

Tehát ajánlott az első réteg feltevésekor teljesen elfelejteni, hogy színezett valamit kenünk magunkra, aki ettől nem tud elvonatkoztatni az menjen el a tükör elől, és kenjük fel úgy, mintha egy egyszerű arckrémmel dolgoznánk. Ha ez megvan vissza a tükörhöz, és ha van olyan terület, ahol nagyobb fedés szükséges, oda mehet még egy vékony réteg, ezt már annyira nem kell masszírozni, de dolgozzuk el szépen.

Szinte minden BB krém ilyenkor még szürkés, és élettelen árnyalata lesz az arcunknak, tehát a sminkelés folytatásával ajánlott várni pár percet, amíg felveszi a bőrünk színét. Ilyenkor árnyalatot vált, sötétedik vagy világosodik, lemattul vagy kicsit átfényesedik, szinte mind picit máshogy viselkedik, ezt a saját bőrünkön kell kitapasztalni.

Ha ezzel megvagyunk jöhet a púderezés, ami ha kell egyben színkorrekció is lehet.

A nap végén a BB krémet ugyanúgy le kell mosni, mint az alapozókat, és nem tanácsos éjszakára feltenni (már csak ezért sem, mert a párnánk nem díjazná az ötletet), de tapasztalni fogjuk a hosszútávú jótékony hatását a bőrünkre. Ha jól választottuk meg a BB krémünket sokkal kevesebb egyéb krémet, terméket fog igényelni az arcunk, és nem csak a reggeli rutinunkat változtatja meg, de az egész arcápolásunk leegyszerűsödik, átalakul pár hét-hónap alatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://bbkrem.blog.hu/api/trackback/id/tr282941197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása