BBAndi 2011.05.15. 01:46

Kis "én" morzsa

Amikor elkezdtem ezt a blogot írni, sokat gondolkoztam rajta, hogy mennyire legyen személyes jellegű. Mindenképpen erősen szubjektív egy tesztelős blog, de azért ezt úgy gondolom lehet árnyalni, és szigorú(bb)an  csak a tényekre koncentrálni. De mivel én alapvetően igen érzelemorientáltan élek, ez bevallom nem egyszerű feladat nekem.

Úgyhogy feladom az eredeti elképzelést és "bevallok" mindent. vagy legalább is egy keveset. :-)


Az egész szépségápolásos történet ott kezdődött (ha a magamon pepecselek részt nem számítjuk), hogy az egyetem alatt 2004-ben elkezdtem dolgozni egy francia frenchise alapú szépségszalonban, ami egy több hónapos képzést is magában foglalt mind a bőrápolásról, mind pedig a sminkelésről. Ezt kb úgy lehet elképzelni, mint egy fél kozmetikus iskola és egy pörgetett sminktanfolyam egyben. 2008 elejéig dolgoztam itt, de mivel a cég (kisebb nagyobb koncepcióváltással ugyan) most is jelen van az országban, és nem a legszebb volt az elválásunk, nem nevezném meg, ha bárkit érdekel, keressen meg privátban.

A szépségiparból ekkor félig-meddig kiszálltam és más területen helyezkedtem el az egyetem után. Merthogy rossz tapasztalatokkal búcsúztam a kozmetikai iparágtól, mint szakmától. Annyi volt a "kamu" és a "rásózás", ami nekem már nem fért bele. Mindig az jut eszembe, hogy amikor én veszek valamit, vagy próbálok ki egy szolgáltatást, amiről ezt meg azt ígérnek, és végül persze közel sem az történik (kezdve a műszempilla hatású spiráltól, egészen az exclusive és méregdrága kozmetikai kezelésekig), hogy legszívesebben megetetném azt a vacakot az eladóval, akinek a tanácsát kikértem. Vagy hogy annak a kozmetikusnak a kezét törném el, aki esküdözött, hogy ettől az arcpakolástól aztán biztos nem leszek kiütéses, mert teljesen antiallergén stb., én meg két hétig csadorban mászkáltam volna utána szívem szerint.

Az eredeti terveimben nem szerepelt, hogy visszatérek a szépségápoláshoz, mint hivatáshoz, mert bár mindig is közel állt hozzám a téma, amolyan ízig-vérig nőcis vagyok állítólag (pirulós smiley), de úgy gondoltam ez hobbinak éppen elég. És most mégis itt vagyok. Nem rábeszélni, vagy mindenáron eladni, hanem mesélni, bemutatni, és a tapasztalatokat megosztani.

Írtam már, hogy nagyon-nagyon-nagyon problémás a bőröm. Tényleg nagyon sokáig tartott, mire sikerült egy olyan napi bőrápolási rutint kialakítanom, ami nagyjából bevált. Szinte az összes bőrgyógyászos csodakencét-gyógyszert próbáltam, de nem sok sikerrel, és a gyógyszertári bőrápoló családokon is végigmentem. Vagy semmi, de semmi hatása nem volt, (ez volt a jobbik eset), vagy még ki is ütött. Előbbire példa a La Roche Posay, utóbbira a Vichy, pedig mindkettőnek hosszú hónapokat adtam az életemből (és súlyos összegeket a pénztárcámból).

Aztán kikötöttem egy ismerősöm ajánlására a Biodermánál, de hogy szemléltessem a problémámat, a zsíros bőrre való lemosót, radírt és mattító krémet használom, de a vízhiányosra való szérumot, és az érzékeny bőrre való termékcsalád arckrémét és arcpakolását :-D
Mindezek mellé mivel továbbra is zaklattak a pattanások (nem vészesen, de pont annyira, hogy mindig kelljen alapozót, korrektort használnom), a bőrgyógyászommal végül egy tretinoin tartalmú krémet (továbbiakban t.krém) is hadrendbe állítottunk.

Így éldegéltünk én, és az egyre elhatalmasodó mennyiségű bőrápolási kencéim egészen 3 hónappal ezelőttig. Ekkor kezdtem el használni a BB krémeket.

Nézzünk egy "before" napi rutint:
reggel: lemosás, enyhe radírozás, bőrállapottól függően hidratáló vagy faggyútermelés-szabályozó szérum, nappali krém és/vagy mattító krém, primer, alapozó, smink
este: lemosás, minden másnap (vagy akár minden nap) valamilyen arcmaszk (ezeket váltogattam, hogy épp "szárítós, nyugtatós" vagy "táplálós" kellett), arckrém, és a t.krém (ez utóbbit legalább fél órával a krémezés előtt, vagy után kell feltenni ráadásul)

"after bb krém használat" napi rutin:
reggel: lemosás, hidratálás, bb krém, púder (alapozót azóta nem használtam)
este: lemosás, kb 3 naponta radírozás, hidratálás, 3 naponta t.krém
Ennyi. A t.krém használatát csökkentettem, mert egyszerűen nem érzem annyira szükségét, de a bőrgyógyászom tanácsára nem álltam le róla teljesen.

Már ebből is látszódik, hogy sokkal kezelhetőbb az arcom. Arcpakolásokat már csak plusz szépítkezésként teszek fel, nem pedig "muszájból". És - a párom legnagyobb örömére - a fürdőszobaszekrényben lévő kencemennyiség szép lassan csökken, hiszen ami megvan már, azt elhasználom, de újravásárlásra sok dologból már nincs szükségem azt hiszem.
 

Nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy ismerem az egyedüli és tökéletes megoldást Mindenkinek, de tény, hogy az én esetemben nagyon jól bevált a BB krém, sokkal szebb lett tőle a bőröm, és egyszerűbb a bőrápolási rutinom.
Minden amit leírtam/leírok igaz, a személyes tapasztalatomból adódik, és talán lesz olyan, akinek segít. Szeretném ha mindaz benne lenne, amin én végigmentem. Kicsit szakmai szemmel nézve, és erős használói kritikával élve, tőlem Nektek :-)
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bbkrem.blog.hu/api/trackback/id/tr842865925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.