Vallomással tartozom. Nem vagyok már 20 éves sajnos, de ennél többet nem árulok el :-P Viszont egyrészt érint már a ráncmegelőzési téma, másrészt pedig örökletesen iszonyatosan táskás és karikás a szemem. Ismerek minden ide vonatkozó praktikát, orvosi tézist, azt hiszem a…

A Skin79 Hot Pink tesztnél szóba került már ez a termék, és ott láthattok is élesben fotókat vele. Ez a termékteszt kicsit más lesz, mint az eddigiek, lévén nem egy BB krémről van szó, hanem egy primerről. Egy BB primerről.   Szükségünk van egyáltalán primerre? Sok…

2 komment

Címkék: primer

Ez a bejegyzés jó pár hete várat magára, még a júliusban elkezdtem megírni, de csak most volt időm a befejezésre. Tehát a bevezető aktualitásától tekintsetek el kérlek :-) A Skin79 krémek eddig kimaradtak a teszteléseimből, ennek nagyon egyszerű oka van, túl világosak nekem.…

Mostanában mindenhol (főleg blogos berkeken belül) a Zamian csokis maszkról olvasni, hallani, nem véletlenül, tényleg szuper kis termékről van szó, az én terméktesztem is érkezik róla hamarosan :-) Ne felejtsük el azonban, hogy van egy másik csodaszer, ami ugyanezeket a…

Sok BB krém vár még tesztelésre, ezt azért hoztam előre, mert szeretném összehasonlítani a korábban már bemutatott Signature-al. Lássunk is hozzá: Első benyomás: Jól szabályozható pumpával ellátott tubusos kiszerelés, egyszerű és nagyszerű design :-) Itthon jelenleg…

A Missha Signature Real Complete sötétebb, #23-as árnyalatát hoztam Nektek. Ez egy csodakrém, mindjárt elmondom miért. Ezen a héten azt hiszem minden bűnt elkövettem az arcom ellen, amit persze nem kellett volna. Kezdjük ott, hogy amikor nem az autóban ültem, akkor a teraszon…

Igen, újabb termékteszt következik, és beizzítottam a fényképezőgépem is, így mostantól már saját képekkel is fogok tudni szolgálni, és a színmintákat a korábbi teszteknél is pótolni fogom.   Első benyomás: Egyszerű, tubusos kiszerelésű ez is, tudom, hogy a…

2 komment

Címkék: swatch

Mivel több hete használom a Skinfood Aloe BB krémet, azt hiszem kellő tapasztalatot szereztem ehhez a bemutatáshoz: (kombinált, T-vonalban olajos, érzékeny NC40 bőrön tesztelve) Első benyomás: Egyszerű, tubusos kiszerelésű, amit én nagyon szeretek, de kétségtelenül nem a…

BBAndi 2011.04.29. 19:45

Skinfood Aloe

Új szerelmem van, ő a Skinfood Aloe BB krémje, 2-es (natural) színben. Sok pozitív külföldi véleményt olvastam ezzel a termékkel kapcsolatban, és mivel a BRTC színével ahogy barnulok (igen, már a nyári színem megszerzésén ügyködöm :-) egyre távolabb kerültünk egymástól, őt…

Immáron több napja használom a BRTC BB krémet, próbáltam a lehető legtöbbet kihozni a tesztidőszakból, lássuk a rövidtávú eredményeket: (kombinált, T-vonalban olajos, NC35 bőrön tesztelve)   Első benyomás: Egyszerű, tubusos kiszerelésű, ami nagyon praktikus…

süti beállítások módosítása