A BB krémek nagyon sokfélék, mind más-más bőrtípusra van kifejlesztve, és különböző problémákat kezelnek, ennek következtében rengeteg olyan hatóanyaggal találkozhatunk, ami korábban ismeretlen volt, ezért talán nem árt egy kis iránytű ebben az útvesztőben.

Az alábbiakban - a teljesség igénye nélkül - igyekszem felsorolni a leggyakrabban előforduló hatóanyagokat, így talán könnyebb lesz az eligazodás a BB krémek sokszínű világában.
A lista folyamatosan bővülni fog, ha kihagyok valamit, ami érdekes lehet, akkor szóljatok!

 

 

HATÓANYAGOK:
 

adenozin: bőrjavító (skin conditioning) anyag, mely bőrünkben a sejten kívüli mátrixban is megtalálható, és fontos szerepük van számos fiziológiai folyamat szabályozásában. Az arc mozgása a bőr mélyén lévő fibroblast sejteket összehúzódásra készteti. Idővel a mozdulatok annyiszor ismétlődnek, hogy a bőr már nem ernyed el, és a ráncok bevésődnek az arcbőrbe. Az adenozin segíti a bőr elernyedését, gátolja a mimikai ráncok kialakulását, a meglévőket pedig kisimítja.
A bőrben sejtkárosodás hatására az adenosine koncentrációja megemelkedik, hogy sejtvédő funkciót biztosítva védjen a szövet károsodástól. Az adenosine sebeken való alkalmazása nagymértékben gyorsította  a szövet regenerálódását, emellett hatásos gyulladáscsökkentő anyag.

alfahidroxi savak: az arc és testápoló krémekben fordulnak elő. Ezek közé tartoznak a gyümölcssavak, segítenek eltávolítani a bőrfelszín elhalt, pikkelyes és elszíntelenedett rétegeit. Ezáltal ösztönzik az alatta fekvő rétegeket a sejtújratermelésre. Hatásukra a bőr megfiatalodik, simább lesz, a kisebb ráncok eltűnnek.

allantoin: olyan aktív összetevő, ami fokozza a krémek regeneráló hatását. Kémhatása semleges, megtalálható az aloe verában vagy például a fekete nadálytőben is. Hám- és sejtképző hatása elősegíti a sebgyógyulást, mivel serkenti a vérellátást, s így növeli a sejtek regenerációját. Napégés ellen is jó.

aloe vera: gélállományának leginkább gyulladáscsökkentő, nyugtató, gombaölő, antibiotikus és regeneráló hatását használjuk ki. A növénynek rendkívül magas az enzimtartalma. Fertőzésgátló, fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, elpusztítja a baktériumokat, vírusokat és a gombákat. Az emberi szövetek legmélyebb részéig képes behatolni, az aloe a víznél sokkal jobban felszívódik, ezért hatóanyagait a szervezet is jobban tudja hasznosítani, fokozza a bőr vízmegtartó képességét. Serkenti a sejtnövekedést, ezáltal sebgyógyító. Hatékony fényvédő.

aloe barbadensis leaf juice: az aloe vera leveléből származó lé, melynek a bőrön alkalmazva nyugtató, gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatása van.

aminosavak: gyulladáscsökkentő, öregedésgátló

antioxidánsok: táplálják és méregtelenítik a bőrsejteket, gátolják a rákos sejtek szaporodását, elõsegítik a bőr regenerációját a káros napsugarak által okozott leégés és különféle hámsérülések esetén, illetve hozzájárulnak a pigmentfoltok eltüntetéséhez. Teljes egészében természetes alapanyagokból készülnek. A káros napsugarak elleni védelmet rákkeltő anyagok nélkül segítenek biztosítani.

arbutin (medveszőlő): növényi eredetű bőrfehérítő, depigmentáló összetevő. Gyakran használt távol keleti bőrápolási termékekben 3% körüli koncentrációban. A bőrhibákból visszamaradt sötét foltok és pigmentfoltok világosítására. Hatékonyan gátolja a melanin termelődéséért felelős tirozináz enzim működését. A foltokban felhalmozott melanint elszínteleníti, megszüntetve így az esztétikai problémákat okozó májfoltokat.
A fehérítő hatáson kívül némi antioxidáns tulajdonásga is van.

artemisia absinthium - fehér üröm: Fészkes virágzatúak csoportjába tartozó növény, amely legelőkön, köves száraz talajon él. Található benne: glikozidos keserűanyagok, gyanta, cseranyag, C- és B6 vitamin, borostyánkősav, thujylalkohol. Kozmetikai hatásai: bőrnyugtató, sebgyógyító, gyulladáscsökkentő, jó vérzéscsillapító, anti-allergén.

astaxanthin: olyan a természetben előforduló zsírban oldódó pigment, amelynek nagyon erős antioxidáns hatása van. 
Más karotinoidoktól eltérően nem alakul át A-vitaminná, százszor erősebb antioxidáns mint az E-vitamin, megköti a szabad gyököket.
A szabad gyökök olyan instabil atomok, melyek páratlan elektronokkal elrabolják más atomoknak az elektronjait. Kutatások szerint az öregedési folyamatok hátterében a szabad gyökök kialakulásának szabályozatlan láncreakciója áll. Az astaxanthin egyedi molekuláris szerkezetének köszönhető a nagyon erős antioxidáns képessége.

biopeptidek: csökkentik a ráncosodást, simábbá és puhábbá teszik az arcbőrt.

borostyán kivonat: revitalizálja a bőrt, ragyogóvá teszi.

B5 vitamin és bisabolol kombinációja: kiváló bőrápoló és zsírszabályozó, elősegíti az epitélképződést (a bőr legfelső sejtrétege).

BHA - salicylic acid: szalicilsav, vagy BHA (beta hidroxy acid). Pattanások és mitesszerek ellen az egyik leghatásosabb ma ismert helyileg (vagyis a bőrön, és nem szájon át bevéve) használt összetevő. Egyrészt az AHAkhoz hasonlóan kémiai hámlasztó, azonban az AHAkkal ellentétben nem vízben, hanem zsírban oldódik, így képes a pórusok belsejében is hámlasztani, ezzel mintegy "kitisztítva" azokat. Másrészt a szalicilsav hatásos gyulladáscsökkentő is, ami szintén fontos a pattanások kezelésében. A szalicilsavat általában 0.5-2%-s koncentrációban használják, hámlasztó hatását pedig  3-4 közötti ph érték esetén fejti ki a legjobban.

bükk rügy kivonat: élénkíti a sejtek aktivitását, feszesítő hatása van

ceramid: zsírszerű anyag, a bőr természetes lipidjeinek mintájára állítják elő. Erősíti a bőr védekező funkcióját a környezetből származó kórokozókkal és káros anyagokkal szemben, javítja a bőr nedvesség megtartó képességét.

ceramid3: a bőr természetes védőrétegének (skin barrier) nagy részét alkotó lipid (zsír) féle. A keramidok kulcs fontosságú szerepet játszanak a sejtszabályozásban és a bőr vízmegtartó képességéhez is nélkülözhetetlenek. A bőrre kent keramidok segítenek a bőr természetes védőrétegének a helyreállításában, így különösen a száraz és irritált bőr számára hasznos anyagok.
A bőr nedvességének megőrzésére, a hidratáló anyagok felszívódásának segítésére. Az öregedő bőr azért köt meg kevesebb vizet, mert kevesebb ceramid3-at tartalmaz. A bőrre kent ceramid3 felszívódva a bőrt puhábbá, fiatalosabbá változtatja.

cholesterol: a zsírsavak és keramidok mellett a koleszterol a bőr természetes védőrétegének (natural skin barrier) harmadik fő összetevője, mely a védőréteg mintegy 20%-t teszi ki. A bőrön alkalmazva a koleszterol segíti a bőr normál működését, bőrpuhító (emollient), vízmegkötő, stabilizáló és emulgeálószer.

cink oxid: ásvány, fizikai fényvédő anyag, fehér UV védő por. Fizikai fényvédőként kiváló UVB és UVA blokkoló egyaránt, megfelelő védelmet nyújt a 290-400 nm hullámhosszú napsugarak ellen, és még a 700nm hullámhosszú sugarak ellen is nyújt némi védelmet. Meglehetősen fotostabil. Enyhén fertőtlenítő, nyugtató és antioxidáns hatású, védőréteget képez a bőrön, ezáltal megvédi a külső hatásoktól és lehetővé teszi a gyorsabb gyógyulást.

C-vitamin: szenzációs sejtvédő. Jó védelmet nyújt a szabad gyökök ellen, csökkenti a bőr napozás utáni kipirulását, és a károsító UV-A és az UV-B sugarak ellen is hatásos. Elősegíti a sebgyógyulást és a kollagénképződést (a kötőszövet rugalmas rostjai). Csökkenti a "photoaging", ún. fényöregedés folyamatát, kisimítja a ráncokat, s ezért kiválóan alkalmas az öregedés megelőzésére is.

dermochlorella: stimulálja a kollagén és az elasztin szintézisét, regenerálja a sérült sejteket a túlzott napozás után

EGF: hámnövekedési faktor. Az EGF nagy mennyiségben termelődik a gyermekek bőrében, ezért olyan ruganyos, feszes és gyönyörű a bőrük. Az életkor előrehaladtával azonban kevesebb EGF termelődik, és bőrünkön megjelennek az öregedés jelei. Az EGF hatására a felnőttkorban jellemző átlagnál akár nyolcszor gyorsabban termelődnek a hámsejtek. Az orvosok gyakran használják az EGF-et a sebek, égési és egyéb bőrsérülések gyógyulásának meggyorsítására. A Nano-EGF hatására a bőr ugyanolyan fiatalos lesz, akár a gyermekeké - ruganyosabb, feszesebb és puhább.

E-vitamin: védi a szövetek többszörösen telítetlen zsírsavainak kettős kötését és a sejthártyát a szabadgyökök károsító hatásaival szemben, hatékony a bőr öregedési folyamatainak lassításában. Védi a bőrfelszínt a környezet és a napsugárzás ártalmaitól, fokozza az A-vitamin hatékonyságát és a kötőszövet fejlődését.
A száraz, normál és tágpórusú bőr is kezelhető E-vitaminnal, nagy koncentrációban alkalmazva jó sejtvédő, vitalizáló hatású. Stimulálja a szarusejt szintézist, növeli a bőr hidratáltságát, simítja a ráncokat, hatékony égési sérülésekre és bőrgyulladásokra.

édes mandula olaj (prunis amygdalus dulcis oil): bőrpuhító, emollient anyagként használnak a kozmetikumokban. Könnyen a bőrbe szívódó, finom textúrájú olaj, amely puha és selymesen finom érzetet hagy maga után a bőrön. A mandula olaj tápláló és védő olaj, mely ideális az irritált és kiszáradt bőr regenerálására.

flavonoidok: természetes növényi színezőanyagok, melyeknek hormonális hatása van. Intenzív antioxidáns (a szabad gyökök ellen nyújt védelmet) és ösztrogénszerű hatást is kifejt. Ellátja a bőrt nedvességgel, és a felső hámrétegekben tartja azt.

ginzeng kivonat: antioxidáns és vitamin tartalma regenerálja a bőrt.

glikolsav: az AHAk (alpha hydroxy acid) leggyakoribb formája. A bőr legfelső rétegére hámlasztó hatással van, ezáltal simítja a bőrt, felgyosítja a sejtek életciklusát (cell turnover). A bőr legfelső rétege (a stratum corneum) 3-5 hetente teljesen kicserélődik, ezen gyorsítanak a kémiai hámlasztók. A glycolsavat általában 5-15% közötti koncentrációban használják otthoni hámlasztók esetén, és a krém ph értékének 3-4 között kell lennie ahhoz, hogy hasson. A glycolsav a megfelelő mennyiségben és PH értéken enyhén irritáló összetevő, mely csípős, csipkedő érzést okoz a legtöbb bőrön. Mivel a glycolsav vízben oldódó összetevő, csökkenthetünk az irritáción, ha teljesen száraz bőrre kenjük. A glycolsav külön figyelmet érdemel azért is, mert 10% feletti koncentrációban nem csak hámlaszt, hanem a kollagén termelést is serkenti.

gyémánt por: kisimítja a ráncokat, hatékonyan növeli a bőr rugalmasságát.

gyöngy por: a bőr megfelelő működéséhez szükséges esszenciális aminosavak és kálcium forrása. Lassítja a bőr öregedési folyamatait, táplál és kondicionál.

helianthus annuus extract: a napraforgó magjának és virágának a kivonata, melyet bőrpuhító (emollient), bőrkondícionáló és hajkondícionáló anyagnak használnak. Visszaadja az ernyedt bőr és izom rugalmasságát a napraforgószárban található auxin révén, ami segíti a bőr természetes védő rétegének (skin barrier) erősítését.

hyaluronsav: javítja a bőr szerkezetét, csökkenti a mimikai ráncokat

kamilla: gyógyítja, megnyugtatja, valamint tisztán tartja a bőrt, kiváló antioxidáns

kaviár kivonat: alapvető proteinek és ásványi anyagok gazdag forrása. Az A-, D-, E- és B-vitaminok, az oligoelemek és a jód segítik a bőrszövet megújulását.. A kaviár foszfolipid és foszfor tartalma elősegíti az epidermisz regenerációját. Intenzív hidratáló és feszesítő hatású.

kolloid arany: stimulálja a bőrsejtek regenerációját, növeli az elasztin és a kollagén termelődését, ránctalanít, rugalmassá és simává teszi a bőrt.

levendula kivonat: (antibakteriális, bőrvédő)


lipidek: fontos zsírok a sejtműködéshez. A bőr Lipid a bőr sejtjei között lévő lipid, amely a bőr rugalmasságát, tartását és nedvesség-tartalmát biztosítja.
 A többféle liposzóma mélyen behatol a bőrbe és regenerálja a sérült sejteket.

liposzómák: speciális anyagból felépített apró golyócska, amelyek jól megférnek a bőr zsírrészecskéivel, és olyan kicsik, hogy mindenhova képesek bejutni. Más anyagok hordozóiként is használhatóak, kiválóan alkalmasak a bőr felső rétegeibe történő víz szállítására, és a nedvesség eloszlatására.

lótuszvirág kivonat: a lótuszvirág tartalmaz keményítőt (megnyugtatja a bőrt), aminosavakat, lipideket, c-vitamint és flavonoidot. Kiváló antibakteriális, gyulladásgátló hatásával nyugtatja a problémás és összehúzza a pórusokat, hidratál, táplál, regenerál. Erősíti és védi a bőr immunrendszerét, a sejtek és erek falát, gátolja az öregedést, mert segít megállítani a szabad gyökök sejtrongálását.

madecassoside: hatásos antioxidáns, elősegíti a kollagén szintézist és sebgyógyító hatása is van. C vitaminnal kombinálva már 0.1%-s koncentrációban is előnyös a nap által károsított bőrre.

mandarin olaj: bőrkondicionáló anyag, a bőr élénkségének javítására

medveszőlő: baktériumölő, gyulladáscsökkentő és sebgyógyító, arbutin tartalmának köszönhetően bőrfehérítő.

mikrokollagén: javítja a bőr szerkezetét, belülről tölti fel a mimikai ráncokat a látványos eredmények érdekében. Az érett és száraz bőr elgyengült kollagén rostjainak megerősítésével javítja az arc kontúrját. A bőr rugalmas és hidratált lesz.

mirha: őshonos a sivatagban, és a félszáraz területeken. Alacsony növésű faféle. Tartalmaz: gyantákat, gumit, illóolajokat, keserű anyagot, eugenolt, olajakat. Nyugtató, sebgyógyító, gyulladáscsökkentő hatású.

niacinamide: B3 vitamin, mely többféle szempontból is kiváló hatással van a bőrre: Egyrészt remek hidratáló szer, másrészt pedig hatásos pigmentfoltok ellen is. Ezenkívül ígéretes öregedés elleni hatóanyag, amely serkenti a kollagén termelést és hatásos  sejtkommunikáló összetevő (bőrünk sejtjeit a helyes viselkedésre biztatja). Pattanások kezelésében is több antibiotikummal felveszi a versenyt.

Q10 (ubiquinone): a bőr megújításáért felelős enzim, megtalálható az emberi sejtben és fontos szerepet játszik a sejtek energiatermelésében, a szervezetben való mennyisége az öregedéssel együtt csökken. Ezt a csökkenést lehet némiképp ellensúlyozni Q10 tartalmú kozmetikumokkal, ezáltal serkentjük a sejtosztódást, elősegítjük a hámsejtek regenerálódását.
A coenzime Q10 számos ételben is megtalálható, például halakban, kagylóban, spenótban és mogyoróban. A bőrre kenve hatásos antioxidáns és gyulladáscsökkentő. Szájon át bevéve is hasznos étrend kiegészítő antioxidáns és energizáló hatása miatt (ez utóbbi miatt reggel célszerű bevenni)

retinol: A-vitamin származék, ösztönzi a sejtek osztódását, ezáltal gátolja a bőröregedést. Ezenkívül jelentős szerepet játszik a szabad gyökök elleni küzdelemben is. viszont növeli a bőr UV sugarakkal szembeni érzékenységét.

rozmaring: elősegíti a bőr alatti kötőszövetek egészséges életműködését, kiváló baktériumölő

sphingolipid: a szervezetben található lipidek (zsírok) előterméke. A bőr átalakítja, és bőrbarát lipidként értékesíti. A hiányzó zsírt így nem kívülről juttatjuk be, hanem technikai trükk segítségével vesszük rá a bőrt, hogy saját maga állítson elő lipideket. A száraz bőr hatására "megtanul normálisan" viselkedni.

tengeri kollagén: hidratáló hatású, regenerálja a bőrt, helyreállítja a rugalmasságát. Lassítja a bőr öregedési folyamatait, megóvja a túlzott vízvesztéstől.

titánium dioxid: fizikai fényvédő anyag, fehér UV védő por. Mind az UVA mind az UVB sugarak ellen védelmet nyújt. Megfelelő védelmet biztosít a 290-350 nm hullámhosszú UV sugarak ellen, és némi védelmet biztosít a 350-400 nm hullámhosszú sugarak ellen is.

tocopheryl acetate: E vitamin egy formája, mely a tiszta E vitamin és az ecetsav észtere. A tocopheryl acetate hasonló tulajdonságokat mutat a tiszta E vitaminhoz, azonban egy kicsit kevésbé jó a felszívódása a bőrbe, de hosszabb a szavatossági ideje a boltok polcain (shelf life). Ez utóbbi tulajdonsága miatt ez a leggyakrabban használt formája az E vitaminnak.Az E vitamin egy zsírban oldódó vitamin féle, mely az egyik legjobb antioxidáns. Kutatások arra is utalnak, hogy védi a bőrt az UVB okozta károktól, segít a bőr védőrétegének fenntartásában. Remekül együtt működik az A vitaminnal és a C vitaminnal is.

vasoxid: ásványi színezőanyag

vörös alga: Holt-tengerből nyert anyag, különösen jó hidratáló, regeneráló, tápláló.

zöld tea kivonat (camellia sinensis leaf extract): a kínai teacserje nem fermentált változatának a kivonata, közkeletűbb néven zöldtea kivonat.  Kiváló antioxidáns és gyulladáscsökkentő összetevő.


 

EGYÉB ÖSSZETEVŐK:
 

aluminium hydroxide: egy alumíniumból előállított mesterséges összetevő, melyet elsősorban átlátszatlanná tevő, bőrvédő, másodsorban vízmegkötő és sűrűség szabályozó anyagként használnak.

BHT: Butylated hydroxytoluene (butil-hidroxi-toluol). Mesterséges antioxidáns, melyet a kozmetikumokban leginkább tartósítószerként használt.
A BHT-t nem csak kozmetikumokban, hanem élelmiszerekben is használják tartósítószerként, mert meggátolja az élelmiszerek színének, szagának és állagának megváltozását

butylene glycol dicapry: felületaktív anyag és emulgeálószer.

caprylic / capric triglyceride: kókuszolaj származék. Bőrpuhító (emollient), bőrkondícionáló és sűrítő hatású. Nem zsíros, könnyen kenhető, gyorsan a bőrbe szívódó anyag.

cornus officinalis fruit extract: sűrűség szabályozó, könnyen kenhető, selymes érzetet maga után hagyó szilikon féle.

cyclomethicone: az egyik leggyakrabban használt szilikon. A többi szilikonhoz hasonlóan bársonyos, selymes érzetet hagy a bőrön. A cyclomethicone un. módosítatlan szilikon viszonylag nagy molekulamérettel, így a bőrbe nem  szívódik fel, viszont segíti a bőr felső rétegébe juttatni a hatóanyagokat. Gyorsan elpárolog. Bőrápoló és hajápoló termékekben egyaránt használt.

dimethicone: sűrűbb állagú szilikon féle. A bőrön alkalmazva selymes érzetet ad.

ethylhexyl methoxycinnamate: más néven octinoxate. Kémiai fényvédő, mely az UVB (280-320nm hullámhosszú) sugarak ellen nyújt védelmet. Fény hatására veszít fényvédő képességéből. Kisebb koncentrációban nem fényvédőkben is használják segédanyagként, hogy védjék a krémeket az UV sugárzás okozta károktól.

ethylhexyl salicylate: más néven octyl salicylate vagy octisalate. Kémiai fényvédő, mely az UVB  (295nm-315nm hullámhosszú) sugarak ellen nyújt védelmet.  Fény hatására némileg veszít fényvédő képességéből. Önmagában használva nem nyújt elégséges védelmet, ezért egyéb fényvédőkkel szokták kombinálni.

glycerin: vízmegkötő. Állati és növényi zsírokban egyaránt megtalálható, bőrazonos (skin-identical, azaz a mi bőrünkben is megtalálható) anyag. Kivonható természetes anyagokból, de előállítható mesterségesen is.  Rendkívül jó vízmegkötő, a bőrön használva képes kivonni a vizet a bőr alsó rétegeiből növelve ezzel a bőr felszíni rétegében található vízmennyiséget. A túl sok (vagy tömény) glycerin azonban szárító hatású lehet, mivel a bőr felső rétegeiből a víz könnyen elpárolog (transepidermal water loss). Éppen ezért a glycerint (és más vízmegkötő anyagokat is) mindig más lágyító (emollient) anyagokkal kell kombinálni.

hydrogenated lichitin: lipid féle. Tojássárgájában, növényi és állati sejthártyában található. A kozmetikai iparban bőrpuhító (emollient) és vízmegkötő anyagként használatos.

isopropyl palamitate: pálmaolajból előállított bőrpuhító (emollient) és sűrítő anyag. Pattanásokra hajlamos bőrűeknek jobb kerülni, mert eltömítheti a pórusokat.

magnesium sulfate: térfogat növelő, sűrűség szabályozó segédanyag.

paraben (propylparaben, methylparaben, butylparaben): tartósítószerként használt parabén.

parfum / fragrance: illatanyag, mely az amerikai termékek címkéjén Fragrance, míg az európai termékek címkéjén Parfum néven szerepel. Ez alatt a kifejezés alatt természetes vagy mesterséges illatanyagok egy meg nem határozott keverékét kell érteni.

phenoxyethanol: tartósítószer. Az egyik leggyakrabban használt , kevéssé irritáló.

polyglyceryl-4 isostearate: Növényi alapú emulgeálószer, mely a kozmetikumokban lehetővé teszi a víz és olaj elegyedését.

propylene glycol: a glikonok vízmegkötők, hidratáló anyagként használják, illetve segít megőrözni a krém állagát a nagy meleggel és hideggel szemben, és segíti a többi összetevő beszívódását.

silica (szilícium dioxid): agyagban, homokkőben, gránitban megtalálható ásvány, az üveg egyik fő összetevője. A kozmetikai iparban főként a ”felszívó” (absorbent) tulajdonságáért használják, képes ugyanis az izzadságot és az olajat felszívni a bőrről. Sűrítő anyagként is használatos.

talc: zsírkő, a természetben előforduló ásvány féle, melyet  a kozmetikumokban leginkább por formában térfogatnövelő, töltőanyagként használnak. Ezen kívül még bőrradírozó, összecsomósodást megakadályozó, átlátszatlanná tevő és bőrvédő összetevő.

triclosan: jó baktérium ellenes anyag, csökkenti a pattanások kialakulási esélyét.

vinyl dimethicone / methicone silsesquioxane crosspolymer: Egy modern szilikonféleség, mely egyedülállóan selymes és puha érzetet hagy maga után a bőrön, valamint képes vizuálisan a finom ráncok és a tág pórusok eltüntetésére is.

 forrás: wikipedia, kremmania.hu, cosmeticscop.com, futurederm.com, truthinaging.com, cosing

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bbkrem.blog.hu/api/trackback/id/tr782907144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása